Valóban csak itt kapok ihletet az íráshoz.
A minap átmentünk a folyó túlpartjára, hogy az utolsó ajándékokat(?) beszerezzük a "kölcsönös megbecsülés és elismerés"(?) illetve a "béke és szeretet" (?) ünnepére, eleget téve egy jó pár száz éves, homályba vesző hagyománynak. Egy csili-vili fogyasztói palotába, ahol a buta tömeggel való azonosulás ellen küzdve és tovasodródva azért csak képes volt a feleségem, a jelenkorhoz képest már-már reneszánsznak számító ajándékot vennie nekem (a jelenlétemben :)) ).
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.