ohó, Germánia végtelen útjain mik meg nem történnek :-))
"Nyugodtan vezettem a 911-emet, hisz egy nyugodt sofőr vagyok, nagyon lazán büfé pózban, itt a mobil, ott egy Big-Mac, emitt meg Cola light, a lábtérben meg épp egy Deep Purple cd-t kerestem, és csak egy pillanatig nem figyelek, amikor is a jobb sávban mellettem, vágtatott el egy Ferrari Testarossa. Ekkor vége volt a kényelemnek és a vidámságnak. Mit kééépzel egyáltalán ez a dél olasz mozarella zabáló, hogy hol van ??? Hát egyből utána eredtem, végül is mit gondol magáról ez az olasz, akit elől beszippantok, és hátul kiszarom. Egyből visszaváltottam, második sebesség, harmadik sebesség, negyedik sebesség, 220, 230, 240, a 235-ös tappancsok belemartak az aszfaltba, és a hat hengereim leordítják a fejemet, csaaak eeennnyííít tuúúdsz??? Eeez miiindeeeen? A turbófeltöltő a pusztítás szimfóniáját fütyüli, 260, 270, 280, 295-nél terelem magam előtt, az előírt másfél méteres biztonsági követési távolsággal, és már azon vagyok, hogy megadjam végső büntetést, … fényszórózás 305-nél, hát mit csinál ez a dél európai hereborotváló? Elmenekül, gyáván és becstelenül a legközelebbi autópálya lehajtón, az országútra. Egyből azt gondoltam, ám legyen, hajrá, védekezz seggfej, az országút az én terepem, hehehe, itt én ülök a tápláléklánc tetején. Üldözöm tovább, majd szinkron-repülésben száguldunk tovább, Alsó-Szászországon keresztül, mint a gladiátorok, egy nyílegyenes részen elhúzok mellette, ő pedig elfogadja vereségét egy durva fékezéssel, elsuhanok mellette, lelki szemeim előtt látom már a győztes magasztalását, a pezsgőfürdőt, a nemzeti himnuszt, a boksz utcai macákat, éljen-éljen. … … Ebben a pillanatban villan a vakú. … Egy rövid pillantás körbe, hol is vagyok? Fő utca, falu közepe, egy rövid pillantás az órára, 238, höm hmm, biztos, vegyünk le tíz százalékot, hé talán megúszom, hehehe. Már látom is az uniformizált forgalom számlálókat, a táblával hadonászni, én bele a fékbe, pont a felfestésre megállva, a fickónak csak szélvédőt kellett volna törölnie és feltankolnia. Ekkor jön egy ilyen egyenruhás zsűritag, dühöngve a bal ablakomhoz, és leordítja a fejemet:
- Tudja maga, hogy miért állítottuk le??
- Hát persze, egy pár currys kolbászt krumplival, legyen szíves."
Atze Schröder
ah ugyan én örültem, hogy egyszer a 240-t megléptem egy kietlen úton, de ezek a történetek ... :-D, na jó ettől még a német humorról szóló könyvet még mindig a legrövidebbek között tartják számon...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.