kiszaladok ebből a kibasszott világból, le a térképről, mert nem tudja néha a sors, hogy mit is akar, öklömet rázom az ég felé, miközben térden csúszok egy kietlen, hideg sivatag közepén, tehetetlen haragomat hordozó kiáltásom ártalmatlanul enyészik el, és a gúnyosan hunyorgó csillagok fényétől kísérve felkap egy tomboló szellő, hogy tehetetlen mivoltomat kényére kedvére tovasodorja másoktól, akik így árnyként elhalványulva átköltözzenek az emlékek birodalmába, majd homokszemcsékkel a számban halkan szidjam az időt, mivel nem tud eltelni év anélkül, hogy valakit ne búcsúztassunk az élők(?) sorából...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.