....ha az ember egyszer megkostólja a dekadencia ízét....
A domb tetejére épült a valamikor erődítményként szolgáló városrész, melynek nagyrészét még mindig magas falak, mellvédek vettek körül. A sikátorszerü utcákba már nem hatolt be a lemenő nap fénye.
A kerület egyik sarkában, egy belsőleg átalakított, de kívűlről egyhangú kaszárnya benyomását keltő múzeum belső udvarán a hangulat világításról már gondoskodtak a fényérzékeny lámpatestek. A diszkrét félhomályt a fluoerszkáló anyaggal dúsított váltakozó formájú szökőkút törte meg, és a véletlenszerüen megkomponált csobogása egy fajta sötét tónusú diszharmoniával árasztotta el a teret. A lehangolt, folyamatosan beszivárgó felszolgáló személyzet sem javította fel a légkört. A múzeális ütegek nyomasztó árnyékában ténykedők folytonos dohogással, a társadalom felső rétegeibe hasztalanul, de nem sok sikerrel törekvők köreiben egyre eluralkodó dekadenciát panaszolták el a komoran hallgató díszleteknek. A szűk utcák egyikén egy magas, de feltünően jó légellenállású felépítménnyel rendelkező terepjáró gurult el döcögve az egyenetlen macskaköveken. A diszkréten morajló, de hatalmas teljesítményű motor elött, még Porsche mester is megemelte volna kalapját, az utódok eme nagyszerü alkotásának a tiszteletére. Az éjfekete metálfényezésen már csak a halványan pislákoló, gázlámpákat imitáló utcai világítás fénypontjai táncoltak végig. A kocsi orrán a helyi protektorátus egészségügyi részlegének jelvénye, az Aesculap botra négyszeresen rátekeredő kígyó ábrázolást hordozó zászlócska lobogott a menetszélben.
Mint az várható volt, a környező utcákból is szinte egyidőben bukkantak elő a fogadásra hivatalos vendégeket szállító járművek. A Porsche Cayenne mögött egy pénzügyes GM kupé-kabrió farolt be a legelső üres parkolóhelyre, annak ellenére, hogy a számos járműtől függetlenül nagyon sok szabad hely volt , közvetlenül a rendezvény helyszíne elött is. A terepjáró hozzáillő méltosággal tolta be orrát a múzeum nagy kapujához közelebb eső helyre.
A sportkocsiból egy kislányos kinézetü nő szállt ki, de egyértelmüen látszott rajta, hogy már túl van a negyvenen, úgy mint a többi sorstársa. Hamis mosollyal arcán, elnagyoltan gesztikulált és integetett a többi vendég felé. Ezzel nem volt egyedül, a jelenkor diktálta trend, az affektálás ilyen alkalmakkor jól el tudta kendőzni, az amúgy mindennapi gondokkal küzdő tisztviselői réteg hányattatásait. Egy rejtett hangszóróból recsegve tört elő egy ősrégi, holt nyelven előadott „Panzer rollen in Afrika vor” című dal. A díszegyenruhás portás nem érzett késztetést arra, hogy asszisztáljon a feltörekvő réteg közel sem olcsó mulatságához. A televízió inkább érdekelte, mint az alakoskodó vendégek meghívóinak az ellenőrzése.
Az erős lobbitevékenységet folytató társaság rendezésében lebonyolított fogadás házigazdája egy alacsony kövérkés nő volt, aki mesterkélt megértéssel hallgatta végig a vendégek bejelentkezését illetve az ezzel egybekötött, kicsinyes gondokkal telített hátteret sejtető, megnyilatkozásokat. Viszont nem volt mit tenni, mégis ezeket a hétköznapi embereket kellett megnyerni, ők döntöttek hatalmas összegekről, megbízatásokról. Ezt nem sok cég ismerte fel, azok feleslegesen költöttek még több pénzt a magasabb vezetői réteg elkápráztatására, pedig a KHF feleannyi költségből folyamatosan megbízásokhoz jutott. Az igazi döntés hozókat paradox módon olcsóbban el lehetett csábítani. Ebbe a keretbe belefért olyan nonprofit összejövetel is mint egy sokadik fennállási évforduló megünneplése, amilyen a mostani is volt. Az udvaron tartott állófogadással egybekötött előkostólást és koktél vedelést, a száz fősre megterített díszteremben felszolgált vacsora váltotta fel.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.