Az admiralitás önmagában is egy város volt. A hegyek közt tört a magasba, mint a mondáktól övezett Olümposz aminek a hegycsúcsát a titánok megostromolták.
... és egy nap az istenek megint dühbe gurulnak, mint annak idején- remélhetőleg nem ugyanazzal a sajnálatos eredménnyel...
Körülötte felhőkarcolók emelkedtek a magasba, összekötve magas utakkal, és hidakkal. Alsó szinteket folyamatosan megvilágították, a felsőbb szintek a felhőkön át törtek. Felvonók és mozgólépcsők egy átláthatatlan kuszaságot alkottak, de a közlekedés mégis simán folyt. Szinte érezni lehetett az aktivitást, ami a magas házakban uralkodott.
Itt volt a hatalom csomópontja.
Eddig a büszkeség, de ha az ember a színpad mögé nézett....
... egy átkozott cégváros
(vagy a jövőbe)
(Poul Anderson
The Rebel Worlds / Rebellenwelt)
és mégis, majdan amikor a bombák robbannak az űrből, amikor barbárok szétrombolt házak között üvöltenek, és az égő könyvek füstje beburkolja a szétszaggatott, világos egyenruhájú halottakat - szóval amikor a hosszú éjszaka eljön, ami biztos, hogy bekövetkezik - száz vagy ezer év múlva - akkor az univerzum szegényebb lesz valami széppel és merésszel
(Hunters of the Cave / Jäger der Himmelshöhle
Poul Anderson)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.