Néha úgy érzem, nehéz ehhez a tempóhoz alkalmazkodni, hihetetlen, hogy a jelenkor embere milyen pörgős munkairamot tud diktálni, de talán nekik van igazuk. Sokan valóban alkotnak, létrehoznak dolgokat, és valószinüleg ebben az idősíkban is megalapozzák, az emberiség eljövendő dicső aranykorát. Ámbár én ugyan nagyra becsülöm a dicsőséges embert, aki teremt, alkot és hódít, de én inkább mégis későn kelnék fel, mint tettem egykoron, szürcsölném a stimulánsokkal dúsított forró csokoládémat, és gondolatban éltetném a dekadenciát.
Erre mit csinálok? Reggel kelek, fáradt vagyok és kergetem az álmomat. Ahogy elnézem, azért az ittenieknek sem kell a szomszédba menniük egy kis romlottságért, és én sem tudom, akarom átugrani saját árnyékomat, ami azt jelenti, hogy nyomokban azért megőriztem a volt saját társadalmi rétegem kevésbé jóravaló (nem mintha let volna bármilyen más)tulajdonságait. Ami már csak esetenkénti nosztalgiázásra elég. :) Hiszen megfordultam már sokfelé, és a különböző helyszínek, rám gyakorolt hatásai azért megtették a magukét, jellembeli, mentalitásbeli változásokat észleltem magamon, a sok különféle, akár embertől is degen benyomásoknak köszönhetően. Tehát már például képtelen lennék a vagyonom nagy részét eltapsolni, mint tettem azt annak idején, a Hegemónia peremén.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.